Hogyan is kezdődött?

Hatalmas mérföldkő ez az életemben, elindítani egy webáruházat, ami a saját termékeimmel van tele. Még ezt pár éve sem gondoltam volna, sőt fél éve sem. Kicsit messzire szaladok vissza, hogy mindenki átfogó képet kapjon róla, "Hogyan is kezdődött?".

Több, mint 10 éve aktívan jelen van az életemben, hogy napi szinten valami kreatív dolgot csináljak. Előtte is nagyon szerettem festeni, rajzolni, sőt érettségi táján a fényképezés volt a nagy szerelmem. Olyannyira, hogy az akkor még Iparművészeti Egyetemre is felvételiztem. A sikeres első forduló után, rajzból magánórákat vettem, de sajnos a második forduló nem úgy ment, ahogy elterveztem kudarcba fulladt a próbálkozásom. Sajnos, mint mindig nálam ez azt is jelentette, hogy teljesen abbahagytam mindent, ami ehhez kapcsolódott, jó darabig fényképezőgépet sem vettem a kezembe. Az első fiam érkezése azonban megváltoztatott mindent és a várandósságom alatt a varrással kezdtem el ismerkedni. Azt hiszem minden ide datálódik, ez volt az a pont, ahol elkapott az a hullám, ami a mai napig a hátán tart és nem enged. Innentől kezdve meg már minden jött sorsszerűen, megismerkedtem az online térben csupa olyan emberrel, akik segítették a kreatív életem alakulását, jött a scrapbook világa, új technikák, új élmények és végül itt kötöttem ki.

Pár hónapja úgy éreztem, ha nehezen is, de muszáj egy kis időt szakítanom, hogy "festegessek" itthon. Előtte már túl voltam több szuper workshopon is, de magamtól nem nagyon alkottam. Rengeteg dolog volt a fejemben, hogy mi mindent szeretnék csinálni, de arra gondoltam, hogy ezt miért ne köthetném össze a scrapbook-kal, ami akkorra már 100%-os hobbymmá vált. Így jött az ötlet, hogy az oldalakhoz díszítőelemként tudatosan festettem virág kollekciókat. A végeredményt pedig a webshopban láthatjátok. Az első kollekció a Pasztell virágok kivágatcsomag, amit a kedvenc színeimmel festettem. Imádom a visszafogott, lágy színeket, a finom rózsaszín és a kék összes árnyalatát. Mivel három fiúgyermekem van, szeretek olyan dolgokat alkotni, amik a mai szóval élve "gender semlegesek", bár én bátran használok fiús albumokhoz és fotókhoz is virágokat, vagy akár rózsaszín kiegészítőket is. A többi kollekció pedig jött magától. 

Most pedig ezek minden elérhetők a számotokra is. A termékeket magam vágom és saját magam is csomagolom. Remélem olyan nagy szeretettel használjátok majd, mind amilyen nagy szeretettel készítettem őket!